Kézzelfogható eredmények

  • Post author:

Másfél évvel ezelőtt indult útjára a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) regionális fejlesztési programja, melynek lényege, hogy a szövetség által kiválasztott szakemberek segítsék az adott térség hokisportjának felvirágzását. A minap Mayer Péter, a keleti regionális központ vezetője látogatott szerkesztőségünkbe, aki elismeréssel beszélt a
Szolnok Orcasnál folyó szakmai munkáról, annak kézzelfogható eredményeiről, és a továbblépés lehetőségéről.

– Több élvonalbeli klub is küszködik azzal, hogy miként szólítsa meg a fiatalokat. Eközben Szolnokon meglehetősen gördülékenyen megy a dolog, rövid idő alatt sikerült sokakat bevonzani a sportág vérkeringésébe, mindezt gyakorlatilag a nulláról indulva – hangsúlyozta az utánpótlás-nevelésben jártas szakember.  Kiválóak a körülmények, ami ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy a szülők nyugodt szívvel engedjék el edzésre gyermekeiket. Azért dolgozunk, hogy ez a tendencia folytatódjon, és ne csak a megyeszékhelyen, de a környező településeken is híre menjen a hokinak. A nagy számok törvénye alapján minél több a gyerek, annál több a tehetség. A tehetségeket meg kell becsülnünk, mert más sportágakkal ellentétben mi nem engedhetjük meg magunknak azt a fajta luxust, hogy hagyjuk őket elkallódni. Mayer Péter rendszeresen látogatja a vele kapcsolatban álló klubok edzéseit, így Szolnokra is viszonylag sűrűn utazik, hogy ne csak a távolból, hanem személyesen is megoszthassa
tapasztalatait az itteni trénerekkel.
– Az utánpótlásbázis kiépítésének segítése mellett az edzők szakmai fejlesztése is fontos feladatunk. Mi, regionálisközpont-vezetők havi rendszerességgel járunk továbbképzésekre, az ott megszerzett plusz tudást pedig
igyekszünk átadni a kluboknál dolgozó kollégáknak. Az előadásokat az MJSZ fejlesztési igazgatója, a svéd Jim
Brithén tartja, akinek az irányításával 2002-ben a dán válogatott feljutott az A-csoportba – és azóta is ott szerepel –,
valamint ott helyben lefektette az akadémiai rendszer alapjait. Ha valaki, hát ő tényleg érti a dolgát. Érdekesség, hogy a Brithén által megálmodott projektet megelőzően mindössze négy dán játékos kelt el az NHLdrafton, 2002 óta viszont tizenkilenc. Első nekifutásra mi alighanem a negyedével is beérnénk…

Forrás: Pabar Gyula – Új Néplap

You are currently viewing Kézzelfogható eredmények